60. nap

60 nap szobafogság Wuhanban

A 60. nap zárása. Elképzelhetetlen mi van mögöttünk.

Nem kevés eső esett az elmúlt éjjel, de ma az égre nézve újra fényes kékséget láthatunk.
A járvány mentes terület fokozatosan nyílik meg. Rég elfeledett és örömteli nevetése hallatszik a gyerekeknek az ablakon át. A városon kívülre utazás is megengedett, körültekintő ellenőrzés mellett. A szupermarketben való vásárlás két csúcsidőszakra korlátozódik, délelőtt az időseknek, délután pedig a fiatalabbaknak szabad az üzleteket látogatni. Az egymás mögött várakozás még most is másfél méteres távolságban történik, ugyanakkor a mozgás szabadsága napról napra nő. Wuhan, a városom, amit több mint hatvan éve otthonomnak hívok, hatvan hosszú és keserves nap után újra lélegzik. Utcazaj. Élénkség. Lassan visszatér a nyüzsgés, a közterületek élettel telnek meg.
Délutánra jár. Az udvart takarítom. A kollégám Xiao Y, aki a mellettem lévő épületben lakik, odajön hozzám és azt kérdezi, tudnék -e most beszélni az önkéntesekkel. Már Wuhan lezárásának legelső napján megalakult az önkéntesek csoportja, ők hétköznapi emberek, a társadalom mindenféle rétegéből kikerülő, különböző korú és nemű segítők. Mai feladatuk, hogy ingyen zöldséget juttatnak el a városi lakóközösségeknek. Meglepve hallom a kollégámtól, hogy ez a csoport egy nagy adag gyógyszerkészítményt is elindított a mai napon Kanadába. (A csomagküldés még akadozik és nehézségekbe ütközik, de már beindulni látszik.) Amikor igazán nagy bajban voltunk, tudomásomra jutott, hogy a tengerentúli országokban élő kínainak kis híján visszaküldték a számukra küldött gyógyszereket és egyéb küldeményeket Kínába. Érdekes … Most viszont, hogy megnyugtató hírek olvashatóak rólunk a világban, - nem mellesleg bőven van ellátmányunk, a szó mindenféle értelmében - a gazdag országokba vándorolt módos kínai populáció fiatalabb tagjai pénzadományokat küldenek az anyaországba.
Jelenleg a járványhelyzet Wuhanban folyamatosan javul. A kórházak újra ellátják a súlyos betegeket, míg a Kínán kívüli világ csak most ért a pokol küszöbére. Egy orvos barátomtól kaptam a következő információt: “Ötszáz kínai és amerikai-kínai orvos létrehozott egy akciócsoportot, beleértve magas rangú tudósokat és gyakorló klinikai szakembereket, hogy segítséget nyújtson a világnak. Kidolgozták a leghatékonyabb módszereket, amikből az egész világ tanulhat. Egy kis segítségnyújtás fejében, talán csökken a Kínával és a kínai származású emberekkel szembeni gyűlölet”. Így legyen.
Az eltelt idő sok mindenre megtanította az egész emberiséget. Eredetileg nem úgy terveztem, hogy végig naplózom ezt a küzdelmet, nemrégiben többen arra figyelmeztettek, hogy abba is kellene már hagynom a blogot, mert, hogy is fejezzem ki magam, szóval, megfigyelt vagyok.
Igen, 54 oldalt szántam ennek a beszámolónak. Még fel is nevettünk a barátaimmal, amikor ez az egész őrület kezdődött. Hogy az pont egy pakli kártya. Aztán, valahogy az ötvennegyedik napon sem akart kifogyni a tinta a tollamból. Néhány barátom szerint egyre nagyobb bajba sodrom magam. Volt aki már kilépett az ismerőseim köréből a Weibo-n. (Weibo tulajdonképpen a cenzúrázott és kíani változata a Facebook-nak)
Egy vezető napilap több alkalommal is méltatlan jelzőkkel minősítette a személyemet. A munkámat még inkább. Lehet, hogy a szókimondó természetem miatt most én vagyok az egyik közellenség Kínában?

Tavaszodik. A tavasz a megújulás évszaka. Az életbe vetett bizodalmunk újjászületésének évszaka. A hit és a remény évszaka. A hité; abban, hogy a lét örök és a tavaszi szellő minden évben lágyan megsimogatja majd arcunkat.