58. nap
58. nap - március 20.
A jó idő megmaradt és a hőmérő higanyszála egészen 26 fokig felkúszott a déli órákban. A fűtés bekapcsolva maradt, így amikor ablakot nyitottam, azzal szembesültem, hogy a kinti és a benti hőmérséklet megegyezik. Váratlanul néhány szarka repült át az udvaron, megültek egy kicsit a magnólia fákon és a kőkútból ittak pár kortyot. A derűs embereket szemlélve az jutott eszembe; talán történt valami boldog esemény?
Úgy tűnik a járványnak pillanatnyilag nincs új mondanivalója. Még mindig zéró az állás. Persze az Interneten kering néhány nyugtalanító hír és az is bizonyos, hogy további 14 napig még korlátozottan mozoghatunk házon kívülre.
Állítólag 20 fertőzöttet diagnosztizáltak a Tongji kórházban, de két orvos barátom is cáfolta ezt a hírt. Mostanra, hogy a sok gyógyult otthonába távozott, a koronavírusos pácienseket a kezelésükre kijelölt kórházakban ápolják tovább és a klinikák java része visszatérhet megszokott rutinjához. Az alapellátásra érkezők körében még van egy kis zavar azzal kapcsolatban, hogy pontosan melyik klinika a “vírus mentes”, előfordult, hogy elküldtek beteget vagy vírusos pácienst küldtek rossz helyre, de ezekről az incidensekről a orvos barátom szerint nincs megfelelő híradás és a kormányszóvivő szerint ezek csak “félreértések”. Később arról is értesültem egy bennfentes forrásomtól, hogy egy ismert politikai vezető természetesen gond nélkül megkapta a lehető legjobb ellátást ugyanabban a kórházban, ahonnan azelőtt a hétköznapi embereket elutasították. (Nem lepődünk meg …)
Bevallom nem vettem a fáradságot ezúttal, hogy a páciensek és az orvosok által elmondottak hitelességéről és egyezőségéről meggyőződjek. Nem jártam utána a teljes igazságnak, ugyanakkor a szokásos szkepticizmussal kezelem mindkét információ forrást.
Az a sajnálatos sajtóközlemény azonban nem hagy nyugodni, miszerint a központi kórház vezető főorvosa és etikai bizottságának egyik tagja Liu Li asszony, ma reggel elhunyt koronavírus fertőzés miatt. Mennyi a remény, ha az egyik vezetője a legfőbb egészségügyi intézménynek belehal a betegségbe?
Egy középiskolás a posztjával nagy port kavart. Kapott is érte hideget, meleget. Engem azonban arról biztosított, hogy a sokat szidott fiatal generáció igenis érzékeny és értelmes, gondolkodó és éleslátó. Szó szerint idézem: “Mi csak azt akarjuk mondani, hogy sokszor a probléma nem abban áll, hogy túl sok figyelmet szentelünk a sötétségnek. Hanem inkább az, hogy túlságosan imádjuk a fényt - még akkor is, ha az már fájdalmasan bántja a szemünket”. (Jelentsen ez bármit is mandarin nyelven és filozofikus értelemben, valójában nem nehéz értelmezni a lényegét.)
A minap az Év Írója díj kapcsán írtam egy cikket. Szükségtelen megjegyeznem, hogy az egyik érintett jelölt ellenem fordította minden szavamat. Valóban kirekesztett vagyok? Esetleg kirekesztő? Vagy puszán illegális. Mindenesetre az írásom törlésre került és punktum.
A következő becsmérlő vélemény Zhang Yiwu, pekingi egyetemi professzortól világos magyarázat sok mindenre. Azt írja:
“Van egy író, aki járvány naplót vezet és kritikával illeti mindazon szerzőket, akik túl sötét képet festenek a történésekről, azt feltételezve, hogy mindezt felsőbb utasításra teszik. Az emberek azért sem hiszik el amit ír, mert meglehetősen részletes leírását adja az eseményeknek ebben a vészterhes időszakban. Ez óriási hiba, hiszen indokolatlan figyelemfelkeltés és a blogbejegyzések hatásvadász címszavakkal kerülnek ki a világhálóra.” (A “világháló” természetesen a Weibo-t jelenti)
Mintha nem én tudósítottam volna a krematóriumok túlterheltségéről. A halottak elszállítása körüli logisztikai nehézségekről. Mintha idealizált képet festenék a valós helyzetről. Én csupán beszámolok a dolgok állásáról, a saját szemszögemből.
Tovább folytatja a cikkében a méltatlan kritikát, ám pár sorából kiderül számomra, hogy valójában egyetlen sorát sem olvasta egyetlen bejegyzésemnek sem.
(A blog itt egy terjedelmes és meglehetősen politikai hangvételű két oldallal folytatódik, amit nem tartottam elég aktuálisnak a fordításra.)
Végezetül: Ennyit mára. Amennyiben ez minden, amit tehet ez a nemzet a reformok kiharcolása érdekében, ha ennyit ér csak egy ekkora volumenű nemzeti csapás, úgy igazán nem okoz erkölcsi válságot, hogy félreálljak. Csak lássátok, hogy nem félek!
A jó idő megmaradt és a hőmérő higanyszála egészen 26 fokig felkúszott a déli órákban. A fűtés bekapcsolva maradt, így amikor ablakot nyitottam, azzal szembesültem, hogy a kinti és a benti hőmérséklet megegyezik. Váratlanul néhány szarka repült át az udvaron, megültek egy kicsit a magnólia fákon és a kőkútból ittak pár kortyot. A derűs embereket szemlélve az jutott eszembe; talán történt valami boldog esemény?
Úgy tűnik a járványnak pillanatnyilag nincs új mondanivalója. Még mindig zéró az állás. Persze az Interneten kering néhány nyugtalanító hír és az is bizonyos, hogy további 14 napig még korlátozottan mozoghatunk házon kívülre.
Állítólag 20 fertőzöttet diagnosztizáltak a Tongji kórházban, de két orvos barátom is cáfolta ezt a hírt. Mostanra, hogy a sok gyógyult otthonába távozott, a koronavírusos pácienseket a kezelésükre kijelölt kórházakban ápolják tovább és a klinikák java része visszatérhet megszokott rutinjához. Az alapellátásra érkezők körében még van egy kis zavar azzal kapcsolatban, hogy pontosan melyik klinika a “vírus mentes”, előfordult, hogy elküldtek beteget vagy vírusos pácienst küldtek rossz helyre, de ezekről az incidensekről a orvos barátom szerint nincs megfelelő híradás és a kormányszóvivő szerint ezek csak “félreértések”. Később arról is értesültem egy bennfentes forrásomtól, hogy egy ismert politikai vezető természetesen gond nélkül megkapta a lehető legjobb ellátást ugyanabban a kórházban, ahonnan azelőtt a hétköznapi embereket elutasították. (Nem lepődünk meg …)
Bevallom nem vettem a fáradságot ezúttal, hogy a páciensek és az orvosok által elmondottak hitelességéről és egyezőségéről meggyőződjek. Nem jártam utána a teljes igazságnak, ugyanakkor a szokásos szkepticizmussal kezelem mindkét információ forrást.
Az a sajnálatos sajtóközlemény azonban nem hagy nyugodni, miszerint a központi kórház vezető főorvosa és etikai bizottságának egyik tagja Liu Li asszony, ma reggel elhunyt koronavírus fertőzés miatt. Mennyi a remény, ha az egyik vezetője a legfőbb egészségügyi intézménynek belehal a betegségbe?
Egy középiskolás a posztjával nagy port kavart. Kapott is érte hideget, meleget. Engem azonban arról biztosított, hogy a sokat szidott fiatal generáció igenis érzékeny és értelmes, gondolkodó és éleslátó. Szó szerint idézem: “Mi csak azt akarjuk mondani, hogy sokszor a probléma nem abban áll, hogy túl sok figyelmet szentelünk a sötétségnek. Hanem inkább az, hogy túlságosan imádjuk a fényt - még akkor is, ha az már fájdalmasan bántja a szemünket”. (Jelentsen ez bármit is mandarin nyelven és filozofikus értelemben, valójában nem nehéz értelmezni a lényegét.)
A minap az Év Írója díj kapcsán írtam egy cikket. Szükségtelen megjegyeznem, hogy az egyik érintett jelölt ellenem fordította minden szavamat. Valóban kirekesztett vagyok? Esetleg kirekesztő? Vagy puszán illegális. Mindenesetre az írásom törlésre került és punktum.
A következő becsmérlő vélemény Zhang Yiwu, pekingi egyetemi professzortól világos magyarázat sok mindenre. Azt írja:
“Van egy író, aki járvány naplót vezet és kritikával illeti mindazon szerzőket, akik túl sötét képet festenek a történésekről, azt feltételezve, hogy mindezt felsőbb utasításra teszik. Az emberek azért sem hiszik el amit ír, mert meglehetősen részletes leírását adja az eseményeknek ebben a vészterhes időszakban. Ez óriási hiba, hiszen indokolatlan figyelemfelkeltés és a blogbejegyzések hatásvadász címszavakkal kerülnek ki a világhálóra.” (A “világháló” természetesen a Weibo-t jelenti)
Mintha nem én tudósítottam volna a krematóriumok túlterheltségéről. A halottak elszállítása körüli logisztikai nehézségekről. Mintha idealizált képet festenék a valós helyzetről. Én csupán beszámolok a dolgok állásáról, a saját szemszögemből.
Tovább folytatja a cikkében a méltatlan kritikát, ám pár sorából kiderül számomra, hogy valójában egyetlen sorát sem olvasta egyetlen bejegyzésemnek sem.
(A blog itt egy terjedelmes és meglehetősen politikai hangvételű két oldallal folytatódik, amit nem tartottam elég aktuálisnak a fordításra.)
Végezetül: Ennyit mára. Amennyiben ez minden, amit tehet ez a nemzet a reformok kiharcolása érdekében, ha ennyit ér csak egy ekkora volumenű nemzeti csapás, úgy igazán nem okoz erkölcsi válságot, hogy félreálljak. Csak lássátok, hogy nem félek!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése