59. nap
59. nap Végre!
A tegnapi napfény mára felhők mögött tűnt el. Esett egész délután. A tavaszi eső tápláló a fáknak és a virágoknak az udvarban. A Wuhan Egyetem kertjében árván sorakoznak a virágba borult cseresznyefák. Mégis van valami furcsa bája a sétánynak, járókelők nélkül sokkal gyönyörűbb. Újságírók által készített fotókat terjesztenek a különleges látványról az egyetemi hallgatók.
A járványhelyzet stabilnak tűnik, a lelkünkben azonban nincs biztonságérzet. Mindenki attól fél, hogy a fertőzöttek állapota visszaesést mutat, esetleg az új megbetegedéseket a zéró statisztika elve alapján nem hozzák nyilvánosságra. Bár beszéltem az orvos barátommal és ő határozottan cáfolta ennek lehetőségét, az Interneten olvasható hozzászólásokból érződik az emberek feszültsége. Ez a vírus hátborzongató és alattomos, még mindig sok az ismeretlen és bizonytalan tényező a kórral kapcsolatban. Az emberek félnek, különösen azok, akik szemtanúi voltak a gyötrelemnek a kezdeti szakaszban. Ez a mélyen megbúvó rettegés szűnni nem akar.
A pánik volt a leghaszontalanabb reakció. Valamelyest hozzájárult az első napok tragédiájához. Kis lázzal és enyhe náthás tünetekkel tömegesen rohant mindenki a kórházakba és az orvosi rendelőkbe, ahol azonnal megfertőződtek a koronavírussal. Ez is hozzájárult az egészségügyi ellátás összeomlásához.
Éppen ezért nem lett volna szabad túlaggódni egy tüsszentést. Az egészségügy aztán felocsúdott és késedelem nélkül, jól reagált, rendelkezésre állt az elegendő mennyiségű betegágy és személyzet, csak úgy, mint a gyógyszerek is.
Azért érdemes ezen elgondolkodni. Amikor minden megy a megszokott rutin szerint és elkapjuk az influenzát vagy a tél végi náthát, kivárunk és kúráljuk magunkat, anélkül, hogy pánikszerűen szaladnánk a kórházba. Az influenza is ragályos. Sőt… Dr Zhang Wenhong professzor Shanghaiból megpróbálta megnyugtatni a lakosságot, hogy az új koronavírus esetében a halálos kimenetelű megbetegedések száma nem éri el az egy százalékot. Azt is elmondta a doktor, hogy megfelelő óvintézkedésekkel igenis megelőzhető a járvány. “Moss kezet alaposan és sűrűn, tartsd meg a kellő távolságot embertársaidtól, viseld a maszkot”. Azt is mondta még: “Senkit sem láttam, aki ezt a három dolgot egyszerre és szabályosan betartotta és mégis megfertőződött.” Ezzel teljes mértékben egyetértek. Kivédhető, mint ahogy a felhalmozást is lehet kontrollálni.
A vírus megjelenése óta átértékelődtek alapvető fogalmak, mint például a “szeretet” és a “jóság”. Egy csapásra elkezdtük buzgón kimutatni szeretetünket és együttérzésünket. Mindemellett tanúja voltam annak is, hogy a több ezer mérföldet utazó honfitársával kiabál egy lokálpatrióta, csak mert hazatért ebben az aggodalmas időszakban. De Hubeiben azt is megtapasztaltuk, hogy a migráns munkások vadul ellenálltak a deportálásnak. Ez őrület. Ilyenkor hová tűnik a humanitás és az empátia?
Azért hallani lehet összefogásról és segítségnyújtásról, amit a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő szegény réteg vehet igénybe. (Élelmiszer jegyeket kapnak, amiket a helyi piacokon tudnak beváltani, ezáltal próbálják az árusok forgalmát újra fellendíteni.)
Erre feltétlenül szükség is lesz, mert a járvány minimalizálását szolgálja az az intézkedés, hogy a mindennapi mozgásban korlátozza a dolgozókat a városon belül és vidéken egyaránt. Mihez vezet ez? Megszámlálhatatlan az alacsony jövedelmű család, ahol a bevétel mostanra a nullával egyenlő.
A helyzet mostani állása már lehetővé tette, hogy a kórház ismét klinikai szinten tudjon működni. Nem tudom megítélni, hogy visszatért a régi rendszer, vajon ellátják már a krónikus betegeket éppen úgy, ahogy azelőtt?
Az egészségügyben dolgozók szenvedték meg testközelből az igazi traumát. A kezdeti szakaszban a személyzet nagy része elkapta a fertőzést. Sokan még mindig lábadoznak, sokan nem tudják a munkát folytatni. Zsákutca.
A tegnapi napfény mára felhők mögött tűnt el. Esett egész délután. A tavaszi eső tápláló a fáknak és a virágoknak az udvarban. A Wuhan Egyetem kertjében árván sorakoznak a virágba borult cseresznyefák. Mégis van valami furcsa bája a sétánynak, járókelők nélkül sokkal gyönyörűbb. Újságírók által készített fotókat terjesztenek a különleges látványról az egyetemi hallgatók.
A járványhelyzet stabilnak tűnik, a lelkünkben azonban nincs biztonságérzet. Mindenki attól fél, hogy a fertőzöttek állapota visszaesést mutat, esetleg az új megbetegedéseket a zéró statisztika elve alapján nem hozzák nyilvánosságra. Bár beszéltem az orvos barátommal és ő határozottan cáfolta ennek lehetőségét, az Interneten olvasható hozzászólásokból érződik az emberek feszültsége. Ez a vírus hátborzongató és alattomos, még mindig sok az ismeretlen és bizonytalan tényező a kórral kapcsolatban. Az emberek félnek, különösen azok, akik szemtanúi voltak a gyötrelemnek a kezdeti szakaszban. Ez a mélyen megbúvó rettegés szűnni nem akar.
A pánik volt a leghaszontalanabb reakció. Valamelyest hozzájárult az első napok tragédiájához. Kis lázzal és enyhe náthás tünetekkel tömegesen rohant mindenki a kórházakba és az orvosi rendelőkbe, ahol azonnal megfertőződtek a koronavírussal. Ez is hozzájárult az egészségügyi ellátás összeomlásához.
Éppen ezért nem lett volna szabad túlaggódni egy tüsszentést. Az egészségügy aztán felocsúdott és késedelem nélkül, jól reagált, rendelkezésre állt az elegendő mennyiségű betegágy és személyzet, csak úgy, mint a gyógyszerek is.
Azért érdemes ezen elgondolkodni. Amikor minden megy a megszokott rutin szerint és elkapjuk az influenzát vagy a tél végi náthát, kivárunk és kúráljuk magunkat, anélkül, hogy pánikszerűen szaladnánk a kórházba. Az influenza is ragályos. Sőt… Dr Zhang Wenhong professzor Shanghaiból megpróbálta megnyugtatni a lakosságot, hogy az új koronavírus esetében a halálos kimenetelű megbetegedések száma nem éri el az egy százalékot. Azt is elmondta a doktor, hogy megfelelő óvintézkedésekkel igenis megelőzhető a járvány. “Moss kezet alaposan és sűrűn, tartsd meg a kellő távolságot embertársaidtól, viseld a maszkot”. Azt is mondta még: “Senkit sem láttam, aki ezt a három dolgot egyszerre és szabályosan betartotta és mégis megfertőződött.” Ezzel teljes mértékben egyetértek. Kivédhető, mint ahogy a felhalmozást is lehet kontrollálni.
A vírus megjelenése óta átértékelődtek alapvető fogalmak, mint például a “szeretet” és a “jóság”. Egy csapásra elkezdtük buzgón kimutatni szeretetünket és együttérzésünket. Mindemellett tanúja voltam annak is, hogy a több ezer mérföldet utazó honfitársával kiabál egy lokálpatrióta, csak mert hazatért ebben az aggodalmas időszakban. De Hubeiben azt is megtapasztaltuk, hogy a migráns munkások vadul ellenálltak a deportálásnak. Ez őrület. Ilyenkor hová tűnik a humanitás és az empátia?
Azért hallani lehet összefogásról és segítségnyújtásról, amit a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő szegény réteg vehet igénybe. (Élelmiszer jegyeket kapnak, amiket a helyi piacokon tudnak beváltani, ezáltal próbálják az árusok forgalmát újra fellendíteni.)
Erre feltétlenül szükség is lesz, mert a járvány minimalizálását szolgálja az az intézkedés, hogy a mindennapi mozgásban korlátozza a dolgozókat a városon belül és vidéken egyaránt. Mihez vezet ez? Megszámlálhatatlan az alacsony jövedelmű család, ahol a bevétel mostanra a nullával egyenlő.
A helyzet mostani állása már lehetővé tette, hogy a kórház ismét klinikai szinten tudjon működni. Nem tudom megítélni, hogy visszatért a régi rendszer, vajon ellátják már a krónikus betegeket éppen úgy, ahogy azelőtt?
Az egészségügyben dolgozók szenvedték meg testközelből az igazi traumát. A kezdeti szakaszban a személyzet nagy része elkapta a fertőzést. Sokan még mindig lábadoznak, sokan nem tudják a munkát folytatni. Zsákutca.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése